izgalmatosságos események
Az elkerülhetetlent azért nevezik elkerülhetetlennek, mert elkerülhetetlen. (Az évtized mély-gondolata... tudom.) Ide, ide, bevonzáshívők, mert mesét mondok nektek!
Különben sosem hittem, hogy annyival különlegesebb lennék. Én inkább mindig csak jókor vagyok jó helyen... No meg a kapcsolataimból élek:
- így lettem szakács,
- így ismerkedtem össze a korábbi honvédelmi miniszterhelyettessel,
- így kaptam meg az első magyartanári munkámat,
- meg a jó ég tudja még mit... illene számon tartani ezeket, de tegyük ki a végtelenség jelét inkább egy #hálás kíséretében.
Bele lehetne menni most egy potenciálisan önmarcangolásba torkolló filozófia fejtegetésbe, hogy talán nincsenek is érdemeim, mert semmit sem magamtól értem el, hanem a kapcsolataim juttattak mindig előre? vagy védekezhetek a meglehet, hogy a kapcsolataim hoztak helyzetbe, de az érdemeim miatt figyeltek fel rám ezek az emberek? és most rosszul kellene éreznem magam, hogy mindig megtalálnak a jó lehetőségekkel? Örök dilemma marad az összes.
Különben sosem hittem, hogy annyival különlegesebb lennék. Én inkább mindig csak jókor vagyok jó helyen... No meg a kapcsolataimból élek:
- így lettem szakács,
- így ismerkedtem össze a korábbi honvédelmi miniszterhelyettessel,
- így kaptam meg az első magyartanári munkámat,
- meg a jó ég tudja még mit... illene számon tartani ezeket, de tegyük ki a végtelenség jelét inkább egy #hálás kíséretében.
Bele lehetne menni most egy potenciálisan önmarcangolásba torkolló filozófia fejtegetésbe, hogy talán nincsenek is érdemeim, mert semmit sem magamtól értem el, hanem a kapcsolataim juttattak mindig előre? vagy védekezhetek a meglehet, hogy a kapcsolataim hoztak helyzetbe, de az érdemeim miatt figyeltek fel rám ezek az emberek? és most rosszul kellene éreznem magam, hogy mindig megtalálnak a jó lehetőségekkel? Örök dilemma marad az összes.
Lényegében tehát a kapcsolataimnak köszönhetem a legtöbb jó (és néhány rossz) dolgot az életemben, de sosem élnék vissza egyikkel sem. Természetesen.
Tehát visszatérve az elkerülhetetlenhez... jelentkezzen, aki tudta, hogy Barbit egyszer utoléri a hírnév és a csillogás! Nem látom a kezeket! - mondta Stevie Wonder a koncertjén. (upsz, morbid humor...)
Nagyon sok érdekes dologba csöppentem bele KCSP-s időszakom alatt. Nem is értem, hogyan, csak összeteszem a két kezemet és elmormolok egy hálaimádságot az Úr Jézusnak. Meg köszönetet mondok azoknak, akik megkerestek lehetőségekkel.
Éva. Te voltál az első.
Emlékszem, már a KCSP felkészítőhéten is hiperkedves voltál hozzám, kicsit olyan voltál és vagy is nekem azóta, mint egy pótanyuka. Szabó Éva. Egy iszonyat profi riporter és törődő hölgy, jelenleg Clevelandben dolgozik a Bocskai Rádiónál.
Szeptemberben? Októberben? Már nem emlékszem. De nagyon hamar megkeresett, hogy nem lenne-e kedvem egy telefonos interjúhoz a rádiónak. Hogy a fenébe ne! Én voltam már tévében, de hogy ez mennyivel menőbb és megtisztelőbb volt, azt alig lehet kifejezni. Az első hónapok felerősítették az amúgy szétszórt oldalamat, ezért kicsit zötyögősen, de csak összejött az interjú. Azon túl, hogy állati jó beszélgetés volt, mert Évának van a világ legmegnyugtatóbb hangja, a legemlékezetesebb pillanat az első pár másodperc volt. Azt kérték tőlem, hogy küldjem el a kedvenc magyar dalomat, hogy bejátszhassanak egy részletet belőle az interjú előtt közvetlenül. Kerekes Band - Flower páva. Már attól csatornába szökkennek a könnyek, hogy leírom azt, hogy Kerekes Band - Flower páva. Sosem voltam pityergős fajta. De abban a pillanatban, ahogy tudatosul benned, hogy a világ másik végén lévő országban, annak is a másik végén egy magyar rádió a te kedvenc dalodat játssza... nem lehetett nem sírni... azt hittem el sem tudom kezdeni az interjút. Bátor dolog lenne megkockáztatni a gondolatot, hogy talán sosem volt még ilyen eufórikus pillanatom. Talán csak egy tényleges Kerekes koncerten.
Éva, én annyira köszönöm neked továbbra is a lehetőséget a beszélgetésre, meghatározó élmény marad örökre.
Egyébként, ha szeretnétek visszahallgatni az interjút (kijelöl-másol-beilleszt, mert nemhivatkoz):
https://www.bocskairadio.org/telefonos-interju-kcsp-simon-barbaraval/
Van bennem egy - jószerivel - egészséges mértékű exhibicionista hajlam. Színésznek készültem valamikor. Ezért nem esett nehezemre igent mondani arra sem, hogy emberek előtt énekeljek. Hát ezért járok kórusba is, vagy mi. (Csókoltatom is a Vass Lajos Kórust innét a messzi távolból!)
Tehát visszatérve az elkerülhetetlenhez... jelentkezzen, aki tudta, hogy Barbit egyszer utoléri a hírnév és a csillogás! Nem látom a kezeket! - mondta Stevie Wonder a koncertjén. (upsz, morbid humor...)
Nagyon sok érdekes dologba csöppentem bele KCSP-s időszakom alatt. Nem is értem, hogyan, csak összeteszem a két kezemet és elmormolok egy hálaimádságot az Úr Jézusnak. Meg köszönetet mondok azoknak, akik megkerestek lehetőségekkel.
Éva. Te voltál az első.
Emlékszem, már a KCSP felkészítőhéten is hiperkedves voltál hozzám, kicsit olyan voltál és vagy is nekem azóta, mint egy pótanyuka. Szabó Éva. Egy iszonyat profi riporter és törődő hölgy, jelenleg Clevelandben dolgozik a Bocskai Rádiónál.
Szeptemberben? Októberben? Már nem emlékszem. De nagyon hamar megkeresett, hogy nem lenne-e kedvem egy telefonos interjúhoz a rádiónak. Hogy a fenébe ne! Én voltam már tévében, de hogy ez mennyivel menőbb és megtisztelőbb volt, azt alig lehet kifejezni. Az első hónapok felerősítették az amúgy szétszórt oldalamat, ezért kicsit zötyögősen, de csak összejött az interjú. Azon túl, hogy állati jó beszélgetés volt, mert Évának van a világ legmegnyugtatóbb hangja, a legemlékezetesebb pillanat az első pár másodperc volt. Azt kérték tőlem, hogy küldjem el a kedvenc magyar dalomat, hogy bejátszhassanak egy részletet belőle az interjú előtt közvetlenül. Kerekes Band - Flower páva. Már attól csatornába szökkennek a könnyek, hogy leírom azt, hogy Kerekes Band - Flower páva. Sosem voltam pityergős fajta. De abban a pillanatban, ahogy tudatosul benned, hogy a világ másik végén lévő országban, annak is a másik végén egy magyar rádió a te kedvenc dalodat játssza... nem lehetett nem sírni... azt hittem el sem tudom kezdeni az interjút. Bátor dolog lenne megkockáztatni a gondolatot, hogy talán sosem volt még ilyen eufórikus pillanatom. Talán csak egy tényleges Kerekes koncerten.
Éva, én annyira köszönöm neked továbbra is a lehetőséget a beszélgetésre, meghatározó élmény marad örökre.
Egyébként, ha szeretnétek visszahallgatni az interjút (kijelöl-másol-beilleszt, mert nemhivatkoz):
https://www.bocskairadio.org/telefonos-interju-kcsp-simon-barbaraval/
Van bennem egy - jószerivel - egészséges mértékű exhibicionista hajlam. Színésznek készültem valamikor. Ezért nem esett nehezemre igent mondani arra sem, hogy emberek előtt énekeljek. Hát ezért járok kórusba is, vagy mi. (Csókoltatom is a Vass Lajos Kórust innét a messzi távolból!)
No, de a szóló az mindig más. Az örök belső küzdelem, a szeretek énekelni, de végzetes lámpalázban szenvedek története. A magyar himnuszt kéne énekelni. Jó. Kifogott rajtam. Na nem úgy, mint Király Lindán. Én a szöveget azért még tudom. De az adrenalin hamis kis kófic, nem mindig jótékony a hatása. Mondjuk nem is egy terepjárót kellett leemelnem egy kisbabáról. Énekelhetek még pár népdalt is? Persze, az jó lenne. Rossz ötlet volt. Hiába szeretsz valamit, ha az agyad biokémiai folyamatai kihatnak a hangi adottságaidra. A lényeg, hogy élveztem, bár a taps kínos és jogtalan volt. Ezúttal. Jól feltételezed, kedves és nyájas olvasó, terhelő bizonyítékot nem osztok meg a tragikus esetről.
Nem mindig kedvező, ha feltűnő és különleges vagy (még ha csak helyzetednél vagy státuszodnál fogva is), mert megesik - hogy a nyuszika elesik, mondta a kobra és eldőlt jobbra - hogy cirkuszi attrakcióként mutogatnak és elvárnak tőled dolgokat. A helyzetednél fogva.
Kérdezhetnéd, hogy minek osztok meg egy megalázó esetet egy olyan bejegyzésben, ami méltatni volna hivatott engem? - mert őszinte vagyok és mert szerintem marha vicces. És mert az ember tudjon már nevetni magán.
Aztán jött Connor. November még csak annyit tudtam róla, hogy egy riporter a helyi laptól. Interjút szeretne készíteni velem és a mentorommal a magyar órákról. Connor Raborn azóta az egyik legjobb tanítványom. Szóval bejön ez a laza, 30 év körüli srác egy vékony kis notesszal és feltesz mindenféle kérdést, amire nem vagy felkészülve, de azért kiszámíthatóak. Az a baj egy ilyen interjúval, hogy a kimondott szót már nem tudod utókozmetikázni. Mondjuk ebben az interjúban talán nem is mondtam semmi kompromitálót. Szokatlan tőlem. Egyenesen gyanús.
Végigülte az óra első szekcióját, még be is szállt a mókába. Zsigerből tehetséges diák. Ezt azóta is látom. Aztán megszületett a cikk. Csodálatos, körültekintő, összeszedett. Minden, ami rólam nem igen mondható el, de ez az írás ilyen volt. Persze ilyenkor megpróbálod a lehető legjobb színben feltűntetni magadat, mert bár ő nem egy szakmabeli, aki órát jött látogatni, azért mégis le akarod nyűgözni és beveted az összes játékos és kreatív ötletedet, mellőzöd a száraz drillezést, hogy biztosítsd a jókedvet és a laza hangulatot. Mondjuk a legtöbb órám kész cirkusz. Legalább is, ami a hangulatot illeti. De így kerek a dolog - a cirkuszi attrakció csinálja a cirkuszt.
Nem mindig kedvező, ha feltűnő és különleges vagy (még ha csak helyzetednél vagy státuszodnál fogva is), mert megesik - hogy a nyuszika elesik, mondta a kobra és eldőlt jobbra - hogy cirkuszi attrakcióként mutogatnak és elvárnak tőled dolgokat. A helyzetednél fogva.
Kérdezhetnéd, hogy minek osztok meg egy megalázó esetet egy olyan bejegyzésben, ami méltatni volna hivatott engem? - mert őszinte vagyok és mert szerintem marha vicces. És mert az ember tudjon már nevetni magán.
Aztán jött Connor. November még csak annyit tudtam róla, hogy egy riporter a helyi laptól. Interjút szeretne készíteni velem és a mentorommal a magyar órákról. Connor Raborn azóta az egyik legjobb tanítványom. Szóval bejön ez a laza, 30 év körüli srác egy vékony kis notesszal és feltesz mindenféle kérdést, amire nem vagy felkészülve, de azért kiszámíthatóak. Az a baj egy ilyen interjúval, hogy a kimondott szót már nem tudod utókozmetikázni. Mondjuk ebben az interjúban talán nem is mondtam semmi kompromitálót. Szokatlan tőlem. Egyenesen gyanús.
Végigülte az óra első szekcióját, még be is szállt a mókába. Zsigerből tehetséges diák. Ezt azóta is látom. Aztán megszületett a cikk. Csodálatos, körültekintő, összeszedett. Minden, ami rólam nem igen mondható el, de ez az írás ilyen volt. Persze ilyenkor megpróbálod a lehető legjobb színben feltűntetni magadat, mert bár ő nem egy szakmabeli, aki órát jött látogatni, azért mégis le akarod nyűgözni és beveted az összes játékos és kreatív ötletedet, mellőzöd a száraz drillezést, hogy biztosítsd a jókedvet és a laza hangulatot. Mondjuk a legtöbb órám kész cirkusz. Legalább is, ami a hangulatot illeti. De így kerek a dolog - a cirkuszi attrakció csinálja a cirkuszt.
 |
| "El sem hiszem, hogy címlapsztár lettem, váú!" - Mike Wazowski és Simon Barbi a cikk egész sok helyet kapott: a címlapsztori a harmadik oldalon folytatódott naná, hogy a fejemnél van a hajtás... |
Február elején kaptam egy ímélt. A Magyar Nyelv és Kultúra Társasága küldte. Azt mondták idén lesznek 50 évesek. Hát mondom, Isten éltessen titeket srácok! Aztán szólt a levél tovább, hogy a jeles alkalom apropóján szeretnének készíteni 50 interjút. 30 év alattiakkal. A jövő vezető értelmiségével. Ezek vagyunk mi. Ez vagyok én... Ők mondták. Ajánlom a levelet értő olvasásra (már ha eléggé tudtok hunyorítani):
Szóval, már megint jókor jó helyen, úgy hiszem. És így benne leszek egy könyvben. Már alig várom a tiszteletpéldányt! Komolyan, mint egy kisgyerek karácsonykor... Bár gondolom ők sem sietik el a dolgot az éppen készülőben lévő biológiai apokalipszis miatt. (A konteós bejegyzést majd egy másik alkalommal.)
Olyan izgalmas dolgok ezek, néha nehéz is feldolgozni. Publikálok, rólam publikálnak. Azt hiszem, van mit kipipálni 'az életben elérendő dolgok' listájáról. Tényleg jó érzés. És megható. És igazán nagy kitüntetés. Legalább is nekem.
Olyan izgalmas dolgok ezek, néha nehéz is feldolgozni. Publikálok, rólam publikálnak. Azt hiszem, van mit kipipálni 'az életben elérendő dolgok' listájáról. Tényleg jó érzés. És megható. És igazán nagy kitüntetés. Legalább is nekem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése