Furcsaságok

Túl sokszor fordul elő velem, hogy megvan a tökéletes hasonlat, de olyan, mintha egy ködfátyol takarná le, vagy mintha hátulról lenne megvilágítva: csak a sziluettjét látom. Eluralkodik rajtam ilyenkor a felemésztő düh. És nálam ez különösen is megalázó, mert a "zs-terv" a hivatásos metaforagyártó életpályamodell.

Volt itt valahol a szürkeállományomban egy hasonlat arra, ami most fog következni... van rá egy angol kifejezés, a 'freak show' - de mégsem ez a megfelelő igazán. Inkább egy piachoz tudnám hasonlítani, ahol a legváratlanabb furcsaságokat lehet fellelni. Ennél jobbra most nem futja. Bocsánatot kérek Amerikától. És bocsánatot kérek az anyukámtól is.

Tehát köszöntelek kedves utazó idegen a piacomon, ahol megannyi érdekességet és bámulatosságot fogsz találni. Mindent a szemnek, semmit a kéznek... Csak engedd meg, hogy meséljek néhányról. Louisiánából érkezett valamennyi frissen, szinte még meleg.

1. Hajhullás

A hajam mindig is úgy hullott, mint egy kaunak vedléskor. Kifésülhetsz belőle egy másik Barbit... Csak olyan helyen nem találod meg a hajamat, ami nem is létezik. Mikor idekerültem, a páratartalom csapott csúnyán orcán először. Ahhoz hamar hozzászoksz, hogy a melegebb hónapokban nehezen veszed a levegőt, de mikor 2,5 hónapon keresztül még a szokásos vállalhatatlan mennyiségnél is több hajad hullik ki, akkor néma pánikba kezdesz. Tipikus női reakció: próbáljunk ki akkor ilyen meg olyan sampont, balzsamot, étrendkiegészítőt stb. Aki kellőképpen ismer az tudja, hogy 3 dolog szent a fejemre, ezekre igen kényes vagyok: szemek, fogak, haj. (Nem feltétlenül ebben a sorrendben.) Szóval évek óta szedek különböző étrendkiegészítő tablettákat (persze ez a szép és hivatalos megnevezése, a továbbiakban szépségbogyinak), és ez azért a messzi távolban való tartózkodás alatt sem lehet másképp. Mert mindenütt nő... a Barbi. De semmi nem segített. Azért kicsit költői a túlzás, mert nyilván nem kopaszodtam, de azért voltak periódusok, mikor azt hittem, ilyen irányt vett a történet.

Ott. Azért. Még. Nem. Tartunk!

No, de a sok panaszolkodás - jó magyar hagyomány szerint - meghoztaja' a gyümölcsét: hónapokkal később kisült, hogy ja, hát ez tök normális, a páratartalom miatt van. A páratartalom. Hogy az ember pont arra a szívtelen dögre nem gondol első körben. Mindig a legkézenfekvőbb válasz a legvalószínűbb és arra nem gondol senki. Itt hibáznak a detektívregények is. Ez valamiféle al-Murphy-törvény lehet.

Az évtized rejtélyének megoldása után - és minekutána beléptünk a hűvöskésebbecske hónapokba - már nem is figyeltem a dologra annyira és lám, tényleg az a kófic pára volt az oka, mert november óta nagyjából annyi hajam hullik ki, mint a jó öreg száraz Magyarországon. Spoiler veszély: nagyon hamarosan kezdődnek újra a meleg hónapok itten a messzi távolban, ami tudjuk mit jelent...

2. Amerikai vonatok

Sokan tisztában vannak azzal is, hogy mióta kint vagyok, komoly alvási zavarokkal küzdök, amit már nagyon nem illene a jetlag számlájára írni így fél év után.

Azóta vannak új bűnbakok: stressz (az örök ludas), hangos szomszéd és a vonatok.

Ez utóbbi igen sajátos, márcsak a hangzásvilág miatt is. Nem messze a lakástól, amiben lakom, megy vonatsín. A tehervonatok pedig nem sokat törődnek az emberek bioritmusával. Főleg nem az enyémmel. (Mártírkodás!) No, de azért összehasonlításba helyezve a MÁV-ot és az amerikai vonatokat (akár személy, akár teher), kifejezetten kívánja az ember füle a magyar vonatok tülkölését. Nagyon bagatellnek tűnhet, de az első pár hónapban az egyik legkomolyabb problémám az alvással az éjszakánként többször, a közelben elhaladó tehervonatok istentelen hangja volt. Én életemben nem hallottam még járműtől ilyen vérfagyasztó hangot. Ennél talán csak egy rosszabb van: az óceánjárók hangja. De azért szoros a verseny. Minden filmkészítéssel foglalkozó kedves ismerősömnek üzenem innen: ha horrorban akarnátok utazni, ennél jobb effektet nem fogtok találni. Persze annak, aki ezzel a hanggal nőtt fel kicsi korától, nem akkora durranás, meg se rezzenek. Én meg csak sajnálni tudom őket a gyerekkorukért.

Óh, Vízvezetékszerelő - áhítozlak.

3. Szendvics csipsszel

Minden, amit én itt a louisianai furcsaságok piacán bemutatok, bagatellnek tűnhet, de ennek a szerencsétlen, sok világot még nem látott európai leánynak elkerekedtek a szemei.

Van egy város. Baton Rouge. Dalok is szólnak róla. Sokáig a szokásos hétfői program ez volt: La Madeleine, aztán Jason's Deli. Az előbbi egy magát franciaként identifikáló cukrászdalánc, a második egy amerikai szendvicsező. Az örömön túl, hogy van gluténmentes kenyerük - ami még jó is - az is feltűnik, hogy az utolsó kérdés rendelés során mindig ez: sima csipsszel vagy kemencében sülttel kéred a szendvicsedet? (A helyes válasz a kemencében sült - csak egy tanács. De a sima sem rossz... Hol is tartottunk?) Tehát, minden egyes szendvicshez alanyi jogon jár a csipsz. "That is the law."

És ez nem csak a Jason's Deli. A népek itten minden szendvics és burger alkalmával csipszelnek. Állati fura, de nagyon tetszik. Értelmet még nem találtam benne mondjuk.

GM szendvics összecsipszezve - Jason's Deli

4. Becézgetés és déli tájszólás

Gondoltam ezt egy kalap alá lehet venni. Mert nyelvhasználat mindkettő végül is.

Emlékszem még októberben voltunk jazz-gőzhajózni és az ajándékboltban lehetett venni egy kis kézikönyvet, hogy milyen szavakat használnak itt lent.

Emlékszem Jenna azt mondta, mikor először vitt el kajálni, hogy itt két dolgot fogsz nagyon gyorsan megtanulni: mindenkit folyamatosan becézgetünk és ölelkezős emberek vagyunk. És tényleg. Ölelkezősek, ami jó, mert én magam is az volnék. De ez a becézgetés nem igazán volt tiszta először. Aztán megérti az ember, hogy kortól, nemtől és foglalkozástól függetlenül mindenki:

- baby

- sweetie

- sweetheart

- honey

- ma'am (igen, innen jön a blog neve is) a másik számára.

(És egyéb válogatott kedveskedő megszólítások.)

Van, akit zavar. Engem csöppet sem. Szerintem egészségesen bizalmaskodó. Aki az ilyesmit nem szereti, annak modoros, negédes benyomást kelthet. Hát bocsi, de a déliek már csak ilyenek.

Y'all. A legnyilvánvalóbb déli szóhasználat. Amerika többi részének is megvannak a maga formái (pl. északon és közép-nyugaton a 'you guys' a sztenderd). Szinte minden déli államban ez a többes szám második személy megszólítási formája. És igazából magyart tanítani is sokkal könnyebb vele, ha a személyes névmásokra kerül a sor: én az I, te az you, ő az he/she/it, mi az we, ti az Y'ALL (általános reakció a felröhögés) és ők az they. És tisztán megértik. Semmi zavar a fejekben. Van egy pólóm is, ami az összes déli államot ábrázolja egy hatalmas y'all felirattal a közepén. Eddig csak Orlandóban nevettek rajta. Talán túl természetes nekik, ezért fel sem tűnik...

A szóda a másik kedvencem. Soda. Minden, ami szénsavas lónyál, az soda. Legalább is délen. De nem ám úgy közép-nyugaton. Hogy, hogy nem, ott minden ilyen, az 'pop'. És akkor még ott van a keleti part a 'coke'-jával.

Egy dolog marad fixen: jaj, de jó az akcentusod, honnan vagy? - a difót kérdés, valahányszor szóra nyitom a számat. Adaptálhatsz itten szavakat, de úgyis kiszúrják a svindlit.

5. ÁFA

Óh, de jó, csak 5 dollár - megyek gyorsan kifizetem.

6.53 lesz.

Jah, aha, adó.

Talán az egyik legbosszantóbb különbség, hogy bármerre megy az ember, nettó árakkal találkozik, nem fogyasztói árakkal. Ami az én életemet mondjuk megkeseríti, mert sosem tudom, mennyit fogok végül kiadni a kasszánál. Figyelni kellett volna matematikaórán, ugye? Az a vicc ebben, hogy vannak kivételnek számító államok az országban (példát, ha megöltök, sem tudok mondani most), ahol az ár, amit látsz, már tartalmazza a forgalmi adót. Persze az áfakulcsok mértéke itt is termékkategóriától függően változó. Egy idő után hozzászokik persze az ember lánya, hogy ez vár rá fizetéskor, de az alapvető emberi ösztön a kiszámíthatóságot és biztonságot áhítja és pártolja, ennél fogva egy embert, aki nem ebben a rendszerben nőtt fel, rövid úton meg fogja szélütni. És arról ne is beszéljünk, hogy államokon belül is változhatnak az áfakulcsok. Kár is belemenni, én sem értem teljesen, marad a teljes apátia. Na jó, elfogadás.

6. Oatmeal

A kakukktojás marad mindig a végére. Zabkását otthon is lehet kapni, köszi, tudom. De az az igazán varázsos, hogy Amerikáig kellett jönnöm, hogy megtudjam, a zab alapvetően gluténmentes gabonának számít, csak az üzemek lustaságuk közepette szeretik egy és ugyanazon malomban feldolgozni, mint a búzát. Hopp, a keresztszennyeződés! Az a kis hamis. 

Szóval van egy kávézó, a PJ's. Azon túl, hogy fergetegesen jó kávét lehet kapni, páratlan a zabkásájuk. Abszolút GM. A három hónapos terv az, hogy felvásárolok az apokalipszisre készülendő egy rakattal és viszem vissza haza, ezen fogok élni remeteként a Kecskelyuk-barlangban.

Tomi megkérdezte, mi fog hiányozni majd Amerikából és akkor nem tudtam válaszolni rá. A válaszom akkor az volt, hogy kérdezze meg egy hónappal azután, hogy hazaköltöztem. Most az a válaszom, hogy a PJ's zabkásája.

7. Jég

Az elsők között találkoztam azzal a jelenséggel, hogy a déliek nagyon hidegen isszák az italaikat. Úgy 40 deka jéggel. Kérnék egy epres limonádét, de ne spórolja ki a jeget! Igazából azt érdemes bemondani, ha nem kérsz jeget. És itt sajnos nem zárul le az ördögi kör, mert annyira hidegen isznak mindent, amit egy európai íny el nem viselne könnyek nélkül. Szóval muszáj szívószálat használni.  Ettől meg az Anyaföld sírja el magát. Az amerikai vidék sajna nem a zöld hozzáállásáról híres, bár egy-két étteremben meglepő módon egyik héten még volt szívószál, következő héten már közölték, hogy betiltották a műanyag szívószálakat. Hát mit tehet az ember? Rendel Amazonról szilikon szívószálakat magának. Aztán cipeled magaddal mindenhova a retikülödben. Működött!

8. Számla és jatt

Az árakkal és fizetésekkel kapcsolatban már szóba került, hogy nettó árakkal dolgoznak és a kasszánál lepnek meg egy kis adóval/áfával. A másik hasonló érdekesség/bosszantóság az éttermekben érhet minket. Azon egy idő után túlteszed magadat, hogy a kártyádat elviszik tőled jó messzire a kasszához, te pedig vagy sírva integetsz utána fehér zsepivel, vagy keresztet vetsz a pénzedre rajta... de ez itt mind bizalom kérdése. Amerikában fura módon legalább az étteremben bíznak egymásban annyira az emberek, hogy ha a pincér elviszi a kártyádat, tényleg nem terhel rá többet, mint amennyit fogyasztottál és te nem aggódsz ezen. Ez tényleg így is van. De itt nem ér véget a fizetés, mert csak a kártyaadataidat "mentik el" első körben és kihoznak neked második körben egy csomó blokkot. Ebből kettő a tiéd, egy az övék. Ami az övék, az az izgi, mert azt ki kell tölteni: mert hát így jattolsz. Ráírod, hogy mennyit akarsz véglegesen fizetni és akkor számold ki, mennyi abból a jatt. Nem-matekos agyúak rémálma. Az én rémálmom. De ez is működött... sokadig próbálkozás után egyedül is.

(Outro)

Nem igazán találó kifejezés ez a 'furcsaságok' a felsorolt dolgokra, mert az ittenieknek ezek teljesen normális és hétköznapi dolgok. Kultúrához, identitáshoz tartozóak. Nekem pedig szokatlanok. Voltak! Már nem igazán. Otthon meg majd egyenesen hiányozni fognak, mi?!

Fel lehetne még sorolni egy tucat más érdekességet is, például, hogy a piac fogalma amúgy nem igazán tisztázott errefelé... de talán majd egy másik alkalommal...