best of issues 3. - a telefon és a bank
Valószínűleg ezzel kellett volna kezdeni a sort, mert ez a leghosszabb és legszaftosabb történet az összes közül... Nehezen is beszélek erről. De főleg azért, mert már annyira távlati. Szóval előre irányozom, hogy az elbeszélés néhol fekete lyukakat és kronológiai katyvaszt tartalmaz, nyomokban pedig általános értelmezhetetlenséget.
ELSŐ FEJEZET
Okos telefonok, buta felhasználók
Szeptember.
Mielőtt kijöttem, szent meggyőződésem volt, hogy itt majd jól beszerzek egy menő iPhone-t, mert itt kint szinte utánad dobják... mármint pénzért persze. Minden korábbi ellenkezésem és elvem ellenére ki akartam próbálni. Na ez mostanra megint visszaállt a normális állapotba: iPhone-t soha! De amíg elvtagadó voltam - úgy az első hétben, amit itt töltöttem már és az azt megelőző időszakot -, nagyon beleéltem magam.
Ugye szeptember 6-án megérkeztem és a legfontosabb dolog, az a telefon volt, amit azonmód be kellett szerezni, mert hát a nóta is úgy szól, hogy "mobil nélkül mit érek én". Nem? Ó, nem? Ja, hogy az egy másik nóta. Akkor összekevertem, jól van na... Az első igazi itt töltött napon, ami egy szombat volt, a mentorhelyettesem jóvoltából 'pennytalk'-kal felhívtam anyát vezetékes telefonon, mert hát London óta senkinek lövése nem volt otthon, hogy élek-e vagy halok. Futva vagy medve. Volt is bömbölés rendesen. Nem vagyok egy sírós típus, aki ismer megmondhatja. Volt idő, mikor meggyőződésem volt, hogy nincsenek könnycsatornáim. Olyan vagyok, mint Penny az Agymenőkből. Tudok érzelgős lenni, csak jól titkolom és ha erőltetni próbálom, ásítás lesz belőle. De tudok sírni, maradjunk ennyiben. Na jó, de akkor minél előbb kell egy mobil, mert net az még jobban kell.
Hétfőn el is mentünk. Az AT&T-be. Hát, rossz ötlet volt. Csak ezt akkor még nem tudtuk. Mivel a mentoromnak ott van előfizetése, logikus volt. Mivel megpróbáltuk a magyar kártyámat beletenni egy amerikai telefonba és nem működött, nem volt nagyon más lehetőségünk. Új telefon, új telefonszám, új előfizetés. Felvettek az ő előfizetése alá, mint egy flottacsomagba otthon. Na már most, az iPhone-ok iszonyat drágák voltak. Ez az egyik. A másik, hogy hiába veszel szép új és méregdrága telefont, az országból ugyan ki nem fogod vinni magaddal. Tessék? De hát a kedvesem 3 évvel ezelőtt vett itt egy iPhone-t és azóta is azt használja. Egy éve új törvény van. Carry locked. Szóval legalább egy évig kell az országon belül használnod az adott telefont ahhoz, hogy kivihesd az országból... és használhasd is az USA-n kívül. Mi? Hát akkor ennyit erről, bármelyik kis bénább telefon megteszi, ha elvégzi a dolgát. Szép ez az LG. Mit tud? Jól van, jó lesz ez. 70 dollár. Korrekt. Szóval lett telefonszámom, telefonom és korlátlan internetem, hotspottal. Mennyibe lesz ez akkor így véglegesen és mindennel együtt havonta? Kb. 40 dollár. Na jó, ha annyi, annyi. Ahogy kedves és jóságos magán matektanárom mondta volt mindig az eredményekre, mikor kérdőn néztem rá, hogy jól számoltam-e ki az adott problémát. (Tünde néni, nagyon köszönöm, hogy segített 4-esre érettségizni!) Ekkor találkoztam először az amerikai adórendszerrel is, nem mellesleg... Erről majd egy másik bejegyzésben picit részletesebben...
Hazamentünk és nagyon elégedettek voltunk magunkkal. Korlátlan net, csodálatos volt. A hotspot szuperül szuperál. Aztán egyik este jön az SMS: felhasználta 15 GB hotspotjának 70%-át. Tessék? Vér az agyba, szemek forognak. Na akkor menjünk szépen be és intézzük ezt el. Jah, hogy minden korlátlan netes előfizetés korlátolt hotspottal jár? Jó, hogy mondjátok, mert magamtól honnan a pékből szívjam ki ezt? Buta felhasználók. No nem baj, bár a munkához igen nagy szükségem lenne a megfelelő mennyiségű adatforgalomra, majd akkor takarékosba' tolom.
Itt szeretném először beiktatni a közös halmazt a két probléma (a telefon és a bank) között. Tudniillik Huaweii telefonom van. Tudniillik T-mobile előfizetők vagyunk otthon a családdal. Tudniillik számítottam rá, hogy itt kint esélytelen lesz a saját telefonomat és előfizetésemet használni. Ennyire hülye nem vagyok. De tudniillik semmit nem konyítok szinte a technológiához. Erre tartok külön embert. (Köszi kicsim, hogy vagy!) Szóval a bank és telefon problémaköre szorosan összefügg, mert tudniillik az OTP-nél bankolok. Inkább ne is mondjatok semmit. Smartbank. Kezditek már sejteni? Új telefonra rá az appot. Regisztrálni kell. Semmi gond. Jah, hogy a magyar telefonszámomra küldi a megerősítő kóddal az SMS-t? Hát az itten kint nem működik. Igaz megbeszéltük anyával, hogy azután, hogy megérkeztem, ő bemegy szépen a T-mobile-ba és átrakatja a csomagot DOMINO díjcsomagosra. A számomat megmentjük, mert az azért jó lenne, ha megmaradna, de cserébe nem havi 6.000 forint a telefon, amit nem is használok. Süti. Szóval azért a wi-fit fogja a magyar telefonom is. Smartbankot is tudok rajta nézni. Jól van, nem is baj, jó lesz ez így, az új telefonra majd megoldjuk úgy, hogy az appon belül megváltoztatjuk a telefonszámot. Ja, hogy azt ott úgy nem lehet. Adategyeztetés csak személyesen. Nos, hogy a fenébe egyeztessek személyes adatot a világ másik feléről? Akkor telefonáljunk. Négy OTP-s ügyfélszolgálatos telefonálás szeptember 17-ig. Némelyik sírásba torkollva, mert nem akarták az életnek sem a segítőkészség legapróbb jelét tanúsítani. - Töltse ki a formulákat és küldje el nekünk postán. - Nem szkennelhetem be? - De, az talán meggyorsítja a folyamatot, de szükség lesz a papír alapú dokumentumokra is. - De az nem tudom, mennyi idő alatt ér oda és nekem nagyon szükségem lenne arra, hogy az amerikai számomra kapjak SMS-eket a bankomtól. Négy darab távolsági telefonhívás. Több tucat e-mail. Semmi eredménnyel. Itt jegyzem meg, hogy a régi telefonomról közben letöröltem véletlenül a Smartbank alkalmazást. Lám, legalább kiderült, hogy nagyon is tudok sírni. Mindeközben legalább két távolsági telefonhívás a T-mobile-nak és tucatnyi élő csetelés velük. Közben jön az SMS az AT&T-től, hogy a távolsági hívások összege elérte a 100 dollárt. Tessék?
Ádám és Edvin. New York és Cleveland. Édesek voltatok, hogy felvilágosítottatok. Legalább végre valaki elmagyarázta, hogy mennek itt a dolgok. - De hát, én is T-mobile-os és OPT-s vagyok és minden rendben van. Az otthoni telefonomat használom, csak vettem egy T-mobile-os kártyát itt és cserélgetem a telefonomban. - Tessék? Itt van T-mobile? - Persze. Neked nem mondtak el ilyen dolgokat? - NEM! Ádám... nem. - Bankkártyát és SIM-kártyát is nemzetközi használatra kell állítani. Csak be kellett volna menned a bankfiókba és az üzletbe és szólni. Ennyi. - Igen? De hát én bementem és szóltam, az nem elég? Most... akkor... mi? Na jó akkor próbáljuk meg elvinni magunkat és a telefonokat, de ne az AT&T-be, mert hamarabb gyújtom rájuk az épületet, minthogy kérdeznék tőlük. Szerviz. Majd ők okosabbak lesznek. A magyar SIM-kártyát szépen körbevágták, mert túl nagy volt az itteni telefonokba. Mehet bele az LG-be. Hmm... ez érdekes. Az AT&T-s telefon le van lockolva. De hát ezt a telefont teljes egészében kifizettük, az enyém. Úgy látszik az AT&T hűségre kényszeríti az embereit. Más kártyát nem vesz be a telefon, csak AT&T-set. Fél évig. - Prepaid kártya van benne. - De... hát... mi... ennek... nem így... Most mi van? - Én nem is ajánlom senkinek, hogy AT&T előfizető legyen, mert szeretik lehúzni és átverni az embereket... - mondta a szervizes srác. Oké, egy életre elég az AT&T-ből. Én hozom a benzint, te a gyufát és találkozunk a boltjuk előtt.
Na jó, akkor takarodjunk a T-mobile-ba, mert én biztos, hogy nem maradok AT&T-s. 2 órát töltöttünk az üzletben, mire sikerült átmentenünk a számomat az AT&T-től és T-mobile-os lettem újra, hivatalosan. Prepaid. Két hónapra előre ki kell fizetni és kapsz egy ingyen telefont hozzá. 100 dollár. Október végén gyere vissza, hogy aktiváljuk a második hónapot is. Itt azt kell megjegyeznem, hogy a covingtoni T-mobile üzlet alkalmazottainál kedvesebb, viccesebb és segítőkészebb emberek aligha vannak a világon. Sedric és Andrew, szeretünk titeket és hálásak vagyunk nektek! Nah, végre valahára megszabadultunk az AT&T-től és minden oké most már. Havi 50 dollár plusz egy kis adó és rendben vagyok a T-mobile-lal, korlátlan net, 15 GB hotspot. Jól van, jó lesz. Se...
Az még hagyján, hogy a LG-hez elkezdtem kötődni, megszerettem. Most szokjak meg egy új telefont. Nem akarom! Hisztigép bekapcsolva. És hát... Motorola. Juj. (Persze most, mikor ezeket a sorokat írom, már nem tudnék más telefont használni, összenőttünk én és a motoE6.) Hmm... ez fura... csak két csík. Döcög a net. Nem mennek el a messenger-üzenetek. Videócsetelni nagyobb kihívás, mint Sztálingrád ostroma. Olyan, mint egy nő: önkényes. Ha van kedve, van, ha nincs, akkor így jártál. Ez most mi? Hmm... a T-mobile adatforgalmi térképe szerint a hálózat a kisvárosban, ahol élek: fair. Szóval elmegy. Ha kimész a ház elé, akkor jobb lesz valószínűleg. Ahha, jó. Arról nem szólt senki, hogy itt fos a szolgáltatás. (Hammondban egy éve zárt be az üzletük.) Mesébeillő. Akkor most mi legyen?
Október.
Bevallom őszintén, nem biztos, hogy kronológiailag rendben van a történet, mert annyi mindenen mentem keresztül a bank és a telefon miatt és viszonylag régen, azóta is csak folyamatosan érnek az impulzusok meg az ingerek, hogy csak homályosan dereng az első két hónapban átélt megpróbáltatás-lavina. Mondjuk ez végső soron nem rossz dolog.
Szóval visszamentünk a T-mobile-ba, Covingtonba, hogy rákérdezzünk, most akkor mi van. 3 órát töltöttünk ott. Hát szolgáltatás az alig van abban a vonzáskörzetben, de ha nagyobb városokba megyek (Hammond, Covington, Baton Rouge, New Orleans), akkor kiváló lesz. Ezt ők is elfelejtették csekkolni, mikor felvettek előfizetőként. Sajnálják. Nem haragszom. És amúgy ez így is van. Az említett helyeken az összes csík megvan. Mint a Pokémonok. T-mobile hálózat: szerezd meg hát mind!
Kedves amerikai családom, a Hill-ék felajánlottak egy otthon nem használt, de élő előfizetésen lévő telefont, hogy hotspotra használjam nyugodtan, mert nekik úgysem kell. Szuper. Ez így is ment egy darabig, amíg a Verizon (merthogy Donnáék ennél a társaságnál vannak) el nem kezdett bombázni SMS-ekkel, hogy a hotspot 70%-át elhasználtam. 30 GB. Most ez komoly? Elő azokkal a könnyekkel megint. Kezdtem nagyon elfáradni ebben az egészben már. Osztod a netet az amúgy korlátlan nettel, de gyenge hálózattal rendelkező telefonodnak és a wi-fi-tápos laptopodnak, hogy tudjál dolgozni, mert azt muszáj, mert ezért jöttél ide... De nem hagyják. És akkor komolyan elkezdesz gondolkozni a vezetékes internet bevezetésén, mert már megjelentek az első őszhajszálaid. Na de lehetséges-e? A főbérlő biztos tudja. De vele ugye én nem beszélek. Majd Doug. Apa megkérdezni. A szomszédaim jelszóval védett wi-fijei, illetve Doug és Bobby kihallgatott beszélgetése alapján lehetséges, nagyon is. Igen, igen, valahol láttunk is egy bemenetet. A kanapé mögött van egy. Porszívózás közben találtam rá. Mi áll rajta? AT&T. Na neeeeeeeeem! Nem, nem, soha! Viszont egy kábelszerű jószág lóg ki a falból, az talán működhet. Spectrum a leggyorsabb. Állítólag. Akkor menjünk és kérdezzük meg. Ha már úgy van és csak 49 dollár + adó havonta, miért ne TV-t is? Fehérzaj-generátor. Ja, hogy a szórólapon nincs rajta, hogy 2x49 dollár lenne az internet és a TV együtt. Nem baj, elég nekem az internet. Lehet az én lakásomban is? A szomszédaimnak is Spectrum van. - Igen, lehet. - Juhú! - Akkor most elsőre 58 dollár lenne és utána küldjük a számlákat. Oké. Modem és router a csomagban, útmutató az installáláshoz. Hazamentünk. Összeraktuk. Kapcsolódik minden eszközöm a routerhez. Nincs adatforgalom. Mi van már megint, nekem miért nem sikerül semmi?! Nézzünk videókat, hogy kell ezt csinálni. Így csináltam mindent. Akkor mi a bánatért nincs internet? Na jó, hívjuk fel őket. - Előfordulhat, hogy a lakást külön kell bekötni hátul egy kis doboznál. Szerda délután menni fog két kolléga megcsinálni, jó lesz? - Nagyon jó lesz! Jöttek is. Tisztára olyan volt, mint a Kábelbarátban. (Mindenkinek ajánljuk azt a filmet, ugye Heni? Bábbálábú!) Két furgonnal jöttek, nagy létrákkal meg minden. Bejöttek-kimentek. Jön még egy kocsi. Hátul a villanyoszlopnál vágják ki a fát. Mi történik most? Nem is értettem, minek ekkora felhajtás. Most minden túlzás, vagy humor nélkül mondom, amit ők mondtak nekem: levágtunk egy nagy faágat és ki kellett cserélnünk a kábelt, mert a mókusok szétrágták. (Idézet a Jessie c. műsorból: Biztos egy kövér gyerek volt. Vagy egy DAGADT mókus. Idézet vége.) Most már jó lesz. El se hittem, de október 28-án végre lett rendes internetem, szuperszélessávú. Spectrum!
Itt pedig beszúrnék egy aranyos kis revelációt, ami sok mindent megmagyarázott a SIM-kártya történetszállal kapcsolatban. Október közepén édesanya közölte az egyik erről a témáról folyó beszélgetésünk során, hogy ja, hát a telefonszámom megvan, csak át lett rakva DOMINO-s SIM-re. Mi? Ilyet lehet? Szóval azt mondod, hogy új SIM-kártyám van a régi számommal, tehát ezért nem működik az, ami itt van most nálam, a jó öreg SIM-em, mert már nincs hozzárendelve semmilyen telefonszám? - Igen. - ÉS EZT CSAK MOST MONDOD?! - De hát én ezt mondtam neked szeptemberben, mikor elmentem megcsináltatni. - Jó, de azt nem rágtad így a számba, hogy ez a kártya már nem él, mert a számom egy másik csiphez van hozzárendelve! Rengeteg kiabálás. Szóval ismételten: technológiai analfabéták. De ez kiváltképp sok mindent megmagyarázott az elmúlt hetek eseményeivel kapcsolatban. (A felesleges távolsági telefonhívásokat a T-mobile-lal édesanya támogatta.)
Szóval végre eljutottunk arra a pontra, hogy a telefon is rendben van és van tisztességes vezetékes interneten. Havi 100 dollárért. Plusz adók.
Ám október végén megjött az első AT&T-s telefonszámla. Csak nem tudok megszabadulni ettől a sátánfattya cégtől. 191 dollár. Szeptember 17-ig bezárólag. De ha ez nem lett volna elég...
November.
Beszélgetünk a mentorommal mindenféléről. A főbérlőről. Ugye az ominózus csütörtöki beszélgetés, mikor megtudtam, hogy bejött a lakásba a tudtomon kívül. Hát mondja a mentorom, hogy ezt nem is akarta nekem mondani, de megint kapott egy 200 dolláros számlát az AT&T-től. Távolsági hívások. De hát már két hónapja nem vagyok az ügyfelük!!! Ó, hogy szülnétek egerészölyvet, de komolyan. Na, ki segít nekem rájuk gyújtani az épületet?
Hiába függ össze szorosan a két problémakör, egy idő után szétváltak és szólóvállalkozásba fogtak, hogy keseríthessék az életemet.
Nagyjából akkor vált ketté a két dolog, mikor anya felvilágosított a SIM-kártya rejtelmeivel kapcsolatban. Pedig elhihetitek - és ezen most ne sértődj meg anyuci -, hogy ő még nálam is kevésbé ért a modern technikához. Bontsuk ketté ezt a témakört: mi történt a SIM-reveláció előtt és mi történt utána.
A SIM-reveláció előtt.
A telefonos fejezetekben kicsit katyvaszosan vezettem fel, hogy min mentem keresztül a bankkal kapcsolatban, mert ott főleg azon volt a hangsúly, hogy a hülyegyerek kínjában és kétségbeesésében Amerikából mobilon hívogatta a magyar bankot. Tudom. Ne is mondjátok inkább. És még ráadásul teljesen felesleges is volt, mert semmit nem segítettek rajtam, csak pluszban 2-3 mm növekedést eredményeztek a gyomorfekélyemnek. A képzeletbeli gyomorfekélyemnek. Csak azért emelem ki, hogy képzeletbeli, mert a végén még itten valaki tényleg azt fogja hinni, hogy fekélyem van. MÉG nincs. Ez már kicsit ilyen összeesküvés-elmélet, hogy minden mindennel összefügg és mindennek ugyanaz a katalizátora... de: a magyar telefonom. Szegény kis Huawei. Nem rossz jószág az, csak nem kompatibilis az USA-val.
Ugye ragaszkodtam volna hozzá, hogy a Smartbank rajta legyen az új telefonon is, mert a fene sem fog ezzel szerencsétlenkedni. De az SMS-ek a magyar telefonszámra mennek. Hát ez így nem lesz jó. Mert a magyar SIM itt van velem és teljesen használhatatlan. (Igen, akkor még nem tudtam, hogy azért használhatatlan amiért, és nem ezért, amiért...) Hát akkor írjunk a banknak. Telefonszámcserét akarok 9 hónapra. Hát azt csak személyes adategyeztetéssel lehet. Én értem ezeket a szigorú adatvédelmi szarságokat, igazuk is van. De én most nem tudok odamenni. Hát akkor itt van néhány dokumentum, amit ki kéne tölteni és postán elküldeni. Hát jó. Na de kérem, mi ez a sok papír? Én csak egyetlen egy darab telefonszámot akarok megváltoztatni. Mi köze ehhez a lakcímnek meg a többi hülyeségnek? Na jó telefonáljuk. (És ugye nem felejtjük el, hogy pörög a távolsági hívás...) Szeptember közepén, a sokadig sikertelen telefonálás és tucatnyi ködös e-mail után küldtek még egy pakkot. Abban már a helyi konzul megerősítése is kellett. Na, akkor elkezdtük zaklatni a konzult. Aki a Bahamákon volt. (Itt jegyzem meg, hogy 3 hónap alatt nem sikerült válaszolnia az első és egyetlen e-mailemre, amit még ezelőtt a bankos fiaskó előtt küldtem el neki, mert azt mondták jelezzem neki, hogy itt vagyok, oxigént veszek fel és szén-dioxidot bocsátok ki.) Szóval a konzul elérhetetlen, a bank meg idióta. Egy telefonszámról volt szó. Aztán kisült persze, hogy se a konzulra nincs szükségem... de még a számom megváltoztatására sem...
Az még hagyján, hogy nem megy a Smartbank, de ha nincs Smartbank, nem férek hozzá a bankszámlámhoz sehogy, mert ugye az SMS-kód a magyar telefonszámomra megy, ha OTP-direkten akarok belépni, amúgy meg QR-kóddal működik. Kettőből nulla. És hát ugye arról a telefonról, amin eddig ment az app, véletlenül én magam töröltem le türelmetlen kapkodásaim közepette...
Az a mennyiségű (és feleslegesen megélt) stressz, szorongás és frusztráció, amit kiálltam másfél hónapig emiatt a baromság miatt... Inkább bele sem gondolok.
A SIM-reveláció után.
Nos, mikor leesett az ejtőernyős papírtantusz, megbeszéltük, hogy ezt videócseten villámgyorsan meg kell orvosolni. Még jó, hogy van egy csomó telefon elfekvőben otthon. Szinkronban megcsináltuk anyával a regisztrációt Smartbankon: én regisztráltam, ő mondta a kódokat az SMS-ekből. Micsoda minőségi családi együttlét!
Szóval végre megoldódott ez a hülyeség. Megy az app, hozzáférek a számlámhoz, azóta csak úgy szórom a pénzt. Vígan. Mosolyogva. Néha sírva. Bérleti díjra. És számlákra.
Most, hogy végre megnyugodtak a mindenféle internet- és telefonbéli problémák, lehet végre dobálózni a pénzzel. A bankos történetszálhoz hozzátartozik, hogy külső javaslatra nyitottam egy amerikai bankszámlát itt, a szembebankban. 2 órát töltöttünk a bankban. Nem egyszerű külföldiként folyószámlát nyitni... nem is vagyok benne biztos a mai napig, hogy szabadott volna. Nem igazán feleltem meg a vízumom alapján a kritériumoknak, csak a tanárság miatt engedték... Tollal javítottunk bele a szerződésbe. De kedvesek voltak. Ez a lényeg. Szóval lett egy fancy bankkártyám. Csak az volt a baj, hogy a számlán mindig kellett lenni legalább 250 dollárnak, ez az úgynevezett balansz, különben 10 dollár a havi számlavezetési díj. És miért kellett egyáltalán amerikai számla? - Mert ha készpénz kell, akkor mi van? Kicsit drága mulatság lett volna a magyar kártyámmal eljátszani ezt.
De hát ugye mozgatni kell majd komoly összegeket, mert lesznek itten számlák, amiket a mentorom fog nekem kifizetni, nekem pedig valahogy vissza kell adni. Erre lett volna az amerikai számla, hogy neki olcsón tudjak utalni arról. De az én számlámra először valahogy rá tudni pakolni a dellát... Megintcsak külső tanácsra bepróbálkoztam a Transferwise-zal. Hát bocsánat, de én ehhez túl buta vagyok. Sokszoros próbálkozás és tutor-videók áttanulmányozása után sem tudtam, hogy kell ezt a dolgot használni. Ennyit erről. Találjunk valami jobb megoldást.
Beparáztattak, hogy a saját magyar bankomon keresztül utalni külföldi számlára irgalmatlanul drága lenne. Hohó, de tudok én elég gyanakvó lenni és nem nyugszom bele egykönnyen dolgokba, ezért inkább megkérdeztem az általam ismert legkompetensebb embert: Gyöngyit. Közgazdász. Bankban dolgozik. A kedvesem nővére. Nála megbízhatóbb forrást nehéz lett volna találni. (Mondjuk ő már azon is meglepődött, hogy egyáltalán nyithattam számlát. Hát ez már jelent valamit...) Középárfolyamon számolnak a bankok deviza utalás során. Oké, fair enough. Na de mégis, ha meg tudom úszni a lehető legolcsóbban, akkor már inkább... Egy kedves magyar lány, aki 7 éve dolgozik itt kint kutatóorvosként, a Western Uniont ajánlotta. Gyorsan regisztráltam is. Csakhogy az amerikai oldalra. Tehát a rendszer meggyőződése az volt, hogy amerikai vagyok, amerikai folyószámlával. Kiderült, hogy van magyar site. Tipikus Barbi. Megpróbáltam regisztrálni. Azt mondja már van profilom, lépjek be. Megpróbáltam belépni. Átdobott az amerikai site-ra. Akkor állítsuk át a lokációt, hogy tudja kivel van dolga. Átállítom Magyarországra. Erre átdob a magyar site-ra, kijelentkezett állapotban. Értitek, ugye? Egy ördögi kör. A saját farkát kergető kutya. Önnön farkába harapó kígyó. Olyan, mint az adósságspirál... Hát akkor töröljük a profilt. Hosszas kutatás után kisült, hogy azt csak ők tudják megtenni, szóval szólni kell nekik. E-mail címet nem találtam. Ez még akkortájt történt, mikor rendes internetem nem volt, hanem a hotspottal gyötrődtem, így az élő csetes segítségkérés szóba sem jöhetett. Hívjuk őket telefonon, egye fene, megoldom. Egy hangot nem értettem abból, amit a service desk-es srác mondott, megköszöntem és letettem a telefont ijedtemben és megalázottságomban. Utálom a telefonhívásokat. Amint meglett az internet, nekiestem újra. Előkukáztam a magyar support e-mail címét. A mai napig nem tudom honnan és hogy. Írtam nekik magyarul. Visszaírtak angolul. Elnézést, de az angol a preferált nyelv, ha megírod a bajom angolul, nagyon szívesen segítünk neked. Leírtam. Deaktiváltak. Hurrá. Regisztráltam a magyar site-ra. De addigra, mire ezt sikerült elérni, már egyszer a bankon keresztül elintéztem egy deviza átutalást a mentoromnak, mert nem akartam várni, mert hát mégis csak nagy összegekről volt szó, amivel tartoztam neki. Küldtem neki 900 dollárt. 875-öt kapott meg belőle. Mi? Jah, hogy a kezelési költség az amerikai bankjánál 25 dollár? Hát jó. Akkor mégis csak próbálkozzunk a Western Unionnal. Próbáltam utalni, de a fenének nem akart sikerülni, mert a fogadást nem lehetett átállítani készpénzről közvetlen folyószámlára. Hát akkor szüljetek ti is egerészölyvet!
Szóval maradtunk a OTP-nél és a devizáskodásnál. Működik. Nem rettenetes az utalás költsége. Korrekt a valutaváltás. A francnak kellenek ezzel a luxus-appok. Így fogjuk csinálni, mert így megbízható. És nem sokkal drágább, mint ezekkel a flinces-flancos egyéb verziókkal.
Közbevetném, hogy az amerikai számlát hamar meg is szüntettük, mert minek legyen? Ismét köszönet Gyöngyinek a tanácsaiért!
Az utolsó fejezet jogán elmesélem az elmúlt héten történt kis apróságokat.
A telefonról annyit, hogy ez az első hónap, hogy vártam volna, hogy számla jöjjön a postafiókomba. De csak nem akart jönni, pedig 24-én kellett volna lejárnia az előfizetésemnek. Helyette múlt hét pénteken jött egy SMS a T-mobile-tól, amit nem igazán értettem, ezért megpróbáltam bejelentkezni a fiókomba. De nem engedett be. Megmutattam Tominak. Azt mondta, ez azt jelenti, hogy feltörték a fiókomat. Szuper. Ezek az amerikaiak semmit nem tudnak az adatvédelemről... Már csak ez hiányzott. Na jó, mivel a telefonhívások csípőből taszítanak, úgy döntöttünk, visszamegyünk Covingtonba. Legalább röhögnek a dolgozók is egy jót, hogy már megint jövök.
Hétfőn (azaz tegnap) terveztünk menni. Aznap reggel kaptam egy SMS-t a T-mobile-tól, hogy felfüggesztették a szolgáltatást, mert nem fizettem. Na jó, gyerekek... ne szórakozzunk már. Bementünk, már az ajtó kinyitásakor röhögtünk mind. Elmeséltem, mi történt. (Most nem töltöttünk ott olyan sok időt!) Választhatsz: vagy bejössz havonta 1x kifizetni a számlát, vagy megadod a számlaszámod és automatikusan levesszük havonta az előfizetés összegét. Na ez az, amit nem akartam. Inkább bemegyek havi 1x és nevetünk egy jót a srácokkal. Felhívták nekem a service desk-et is, hogy mi a manó van ezzel a fiókfeltöréssel. Közölték, hogy semmi baj nincsen már, volt egy hack friday. Értitek... hack friday. Én eddig csak a black fajtáról hallottam... Nekik is tetszett ez a poén. Sírtunk. Szóval a nevemen és a lakcímemen kívül sokat nem tudott meg rólam a hecker, így aztán nincsen gond, minden a régiben. (Nem én voltam az egyetlen, aki így járt azon a pénteken, azt mondták.) Hallottátok a koppanást odaát? Most dobtam le egy követ itt.
Ugyanezen a napon: bank. A második deviza utalást csináltam meg ugye a mentoromnak. Most direkt 25 dollárral többet küldtem, hogy ne az ő pénzéből vonják már le. 825 dollárt küldtem. 773-at kapott meg. Legalább is ő úgy hitte, hogy 52 dollárt számoltak fel ezúttal. Mert a számlakivonata nem elég egyértelműen listázta ki ezt a tranzakciót... Na jó, menjünk be a bankba és tegyünk pontot a dolog végére most már. Elmagyarázták, hogy én gondoltam jól. Csak 25 dollárt vettek le megint. Minden rendben. 798 dollárt kapott. (Igazából most már fáraszt engem is, hogy leírjam ezt a történetet, legyen elég annyi, hogy rendben van az utalás, én annyival többet utalok, mint amennyi a mentorom bankjának kezelési költsége és így mindenki boldog. De miért így kell ezt? Na ezt még elárulom: az OTP-s devizautalásnál ki lehet választani, hogy ki viselje a tranzakció során esetlegesen felmerülő egyéb költségeket. Én ezt a kedvezményezettre állítottam, vagyis a mentoromtól vonják le. Tehát abból az összegből, amit amúgy én teljes egészében neki szánok. Ennyi.) Hallottátok a második koppanást? Gondolom magyaráznom sem kell.
Szóval mi a tanulsága ennek a hosszú és (még olvasni és megírni is) fárasztó történetnek?
1. mielőtt rápörögnétek mások tanácsaira, hallgassatok meg annyit, amennyit csak tudtok, lehetőleg a legkompetensebb emberekét
2. csekkoljátok le, hogy az otthon jól megszokott dolgok megtalálhatóak-e a célországban, mint pl. egy mobilszolgáltató
3. ne higgyetek el mindent
4. nem olyan rossz dolog a saját intuícióinkra hallgatni
5. ebben a modern, internacionális világban nem feltétlen lehetetlen a legkézenfekvőbb megoldás
6. ne írjatok a blogbejegyzésetek végére eufemisztikus tanácsokat... nehéz rajtuk mit megfogadni
Szóval (ez a rossz szokás most már megmarad) én a saját felkészületlenségem miatt 3 hónapon keresztül kínlódtam olyan dolgok miatt, amik pofonegyszerűek lettek volna, ha a megfelelő emberekhez megyek időben. De semmi baj. Így 3 hónap után végre úgy néz ki, hogy minden egyfajta normális kerékvágásba került.
Már csak a Spectrum számlát várom...
Hazamentünk és nagyon elégedettek voltunk magunkkal. Korlátlan net, csodálatos volt. A hotspot szuperül szuperál. Aztán egyik este jön az SMS: felhasználta 15 GB hotspotjának 70%-át. Tessék? Vér az agyba, szemek forognak. Na akkor menjünk szépen be és intézzük ezt el. Jah, hogy minden korlátlan netes előfizetés korlátolt hotspottal jár? Jó, hogy mondjátok, mert magamtól honnan a pékből szívjam ki ezt? Buta felhasználók. No nem baj, bár a munkához igen nagy szükségem lenne a megfelelő mennyiségű adatforgalomra, majd akkor takarékosba' tolom.
Itt szeretném először beiktatni a közös halmazt a két probléma (a telefon és a bank) között. Tudniillik Huaweii telefonom van. Tudniillik T-mobile előfizetők vagyunk otthon a családdal. Tudniillik számítottam rá, hogy itt kint esélytelen lesz a saját telefonomat és előfizetésemet használni. Ennyire hülye nem vagyok. De tudniillik semmit nem konyítok szinte a technológiához. Erre tartok külön embert. (Köszi kicsim, hogy vagy!) Szóval a bank és telefon problémaköre szorosan összefügg, mert tudniillik az OTP-nél bankolok. Inkább ne is mondjatok semmit. Smartbank. Kezditek már sejteni? Új telefonra rá az appot. Regisztrálni kell. Semmi gond. Jah, hogy a magyar telefonszámomra küldi a megerősítő kóddal az SMS-t? Hát az itten kint nem működik. Igaz megbeszéltük anyával, hogy azután, hogy megérkeztem, ő bemegy szépen a T-mobile-ba és átrakatja a csomagot DOMINO díjcsomagosra. A számomat megmentjük, mert az azért jó lenne, ha megmaradna, de cserébe nem havi 6.000 forint a telefon, amit nem is használok. Süti. Szóval azért a wi-fit fogja a magyar telefonom is. Smartbankot is tudok rajta nézni. Jól van, nem is baj, jó lesz ez így, az új telefonra majd megoldjuk úgy, hogy az appon belül megváltoztatjuk a telefonszámot. Ja, hogy azt ott úgy nem lehet. Adategyeztetés csak személyesen. Nos, hogy a fenébe egyeztessek személyes adatot a világ másik feléről? Akkor telefonáljunk. Négy OTP-s ügyfélszolgálatos telefonálás szeptember 17-ig. Némelyik sírásba torkollva, mert nem akarták az életnek sem a segítőkészség legapróbb jelét tanúsítani. - Töltse ki a formulákat és küldje el nekünk postán. - Nem szkennelhetem be? - De, az talán meggyorsítja a folyamatot, de szükség lesz a papír alapú dokumentumokra is. - De az nem tudom, mennyi idő alatt ér oda és nekem nagyon szükségem lenne arra, hogy az amerikai számomra kapjak SMS-eket a bankomtól. Négy darab távolsági telefonhívás. Több tucat e-mail. Semmi eredménnyel. Itt jegyzem meg, hogy a régi telefonomról közben letöröltem véletlenül a Smartbank alkalmazást. Lám, legalább kiderült, hogy nagyon is tudok sírni. Mindeközben legalább két távolsági telefonhívás a T-mobile-nak és tucatnyi élő csetelés velük. Közben jön az SMS az AT&T-től, hogy a távolsági hívások összege elérte a 100 dollárt. Tessék?
Ádám és Edvin. New York és Cleveland. Édesek voltatok, hogy felvilágosítottatok. Legalább végre valaki elmagyarázta, hogy mennek itt a dolgok. - De hát, én is T-mobile-os és OPT-s vagyok és minden rendben van. Az otthoni telefonomat használom, csak vettem egy T-mobile-os kártyát itt és cserélgetem a telefonomban. - Tessék? Itt van T-mobile? - Persze. Neked nem mondtak el ilyen dolgokat? - NEM! Ádám... nem. - Bankkártyát és SIM-kártyát is nemzetközi használatra kell állítani. Csak be kellett volna menned a bankfiókba és az üzletbe és szólni. Ennyi. - Igen? De hát én bementem és szóltam, az nem elég? Most... akkor... mi? Na jó akkor próbáljuk meg elvinni magunkat és a telefonokat, de ne az AT&T-be, mert hamarabb gyújtom rájuk az épületet, minthogy kérdeznék tőlük. Szerviz. Majd ők okosabbak lesznek. A magyar SIM-kártyát szépen körbevágták, mert túl nagy volt az itteni telefonokba. Mehet bele az LG-be. Hmm... ez érdekes. Az AT&T-s telefon le van lockolva. De hát ezt a telefont teljes egészében kifizettük, az enyém. Úgy látszik az AT&T hűségre kényszeríti az embereit. Más kártyát nem vesz be a telefon, csak AT&T-set. Fél évig. - Prepaid kártya van benne. - De... hát... mi... ennek... nem így... Most mi van? - Én nem is ajánlom senkinek, hogy AT&T előfizető legyen, mert szeretik lehúzni és átverni az embereket... - mondta a szervizes srác. Oké, egy életre elég az AT&T-ből. Én hozom a benzint, te a gyufát és találkozunk a boltjuk előtt.
Na jó, akkor takarodjunk a T-mobile-ba, mert én biztos, hogy nem maradok AT&T-s. 2 órát töltöttünk az üzletben, mire sikerült átmentenünk a számomat az AT&T-től és T-mobile-os lettem újra, hivatalosan. Prepaid. Két hónapra előre ki kell fizetni és kapsz egy ingyen telefont hozzá. 100 dollár. Október végén gyere vissza, hogy aktiváljuk a második hónapot is. Itt azt kell megjegyeznem, hogy a covingtoni T-mobile üzlet alkalmazottainál kedvesebb, viccesebb és segítőkészebb emberek aligha vannak a világon. Sedric és Andrew, szeretünk titeket és hálásak vagyunk nektek! Nah, végre valahára megszabadultunk az AT&T-től és minden oké most már. Havi 50 dollár plusz egy kis adó és rendben vagyok a T-mobile-lal, korlátlan net, 15 GB hotspot. Jól van, jó lesz. Se...
Az még hagyján, hogy a LG-hez elkezdtem kötődni, megszerettem. Most szokjak meg egy új telefont. Nem akarom! Hisztigép bekapcsolva. És hát... Motorola. Juj. (Persze most, mikor ezeket a sorokat írom, már nem tudnék más telefont használni, összenőttünk én és a motoE6.) Hmm... ez fura... csak két csík. Döcög a net. Nem mennek el a messenger-üzenetek. Videócsetelni nagyobb kihívás, mint Sztálingrád ostroma. Olyan, mint egy nő: önkényes. Ha van kedve, van, ha nincs, akkor így jártál. Ez most mi? Hmm... a T-mobile adatforgalmi térképe szerint a hálózat a kisvárosban, ahol élek: fair. Szóval elmegy. Ha kimész a ház elé, akkor jobb lesz valószínűleg. Ahha, jó. Arról nem szólt senki, hogy itt fos a szolgáltatás. (Hammondban egy éve zárt be az üzletük.) Mesébeillő. Akkor most mi legyen?
MÁSODIK FEJEZET
Négy készülék
Október.
Bevallom őszintén, nem biztos, hogy kronológiailag rendben van a történet, mert annyi mindenen mentem keresztül a bank és a telefon miatt és viszonylag régen, azóta is csak folyamatosan érnek az impulzusok meg az ingerek, hogy csak homályosan dereng az első két hónapban átélt megpróbáltatás-lavina. Mondjuk ez végső soron nem rossz dolog.
Szóval visszamentünk a T-mobile-ba, Covingtonba, hogy rákérdezzünk, most akkor mi van. 3 órát töltöttünk ott. Hát szolgáltatás az alig van abban a vonzáskörzetben, de ha nagyobb városokba megyek (Hammond, Covington, Baton Rouge, New Orleans), akkor kiváló lesz. Ezt ők is elfelejtették csekkolni, mikor felvettek előfizetőként. Sajnálják. Nem haragszom. És amúgy ez így is van. Az említett helyeken az összes csík megvan. Mint a Pokémonok. T-mobile hálózat: szerezd meg hát mind!
Kedves amerikai családom, a Hill-ék felajánlottak egy otthon nem használt, de élő előfizetésen lévő telefont, hogy hotspotra használjam nyugodtan, mert nekik úgysem kell. Szuper. Ez így is ment egy darabig, amíg a Verizon (merthogy Donnáék ennél a társaságnál vannak) el nem kezdett bombázni SMS-ekkel, hogy a hotspot 70%-át elhasználtam. 30 GB. Most ez komoly? Elő azokkal a könnyekkel megint. Kezdtem nagyon elfáradni ebben az egészben már. Osztod a netet az amúgy korlátlan nettel, de gyenge hálózattal rendelkező telefonodnak és a wi-fi-tápos laptopodnak, hogy tudjál dolgozni, mert azt muszáj, mert ezért jöttél ide... De nem hagyják. És akkor komolyan elkezdesz gondolkozni a vezetékes internet bevezetésén, mert már megjelentek az első őszhajszálaid. Na de lehetséges-e? A főbérlő biztos tudja. De vele ugye én nem beszélek. Majd Doug. Apa megkérdezni. A szomszédaim jelszóval védett wi-fijei, illetve Doug és Bobby kihallgatott beszélgetése alapján lehetséges, nagyon is. Igen, igen, valahol láttunk is egy bemenetet. A kanapé mögött van egy. Porszívózás közben találtam rá. Mi áll rajta? AT&T. Na neeeeeeeeem! Nem, nem, soha! Viszont egy kábelszerű jószág lóg ki a falból, az talán működhet. Spectrum a leggyorsabb. Állítólag. Akkor menjünk és kérdezzük meg. Ha már úgy van és csak 49 dollár + adó havonta, miért ne TV-t is? Fehérzaj-generátor. Ja, hogy a szórólapon nincs rajta, hogy 2x49 dollár lenne az internet és a TV együtt. Nem baj, elég nekem az internet. Lehet az én lakásomban is? A szomszédaimnak is Spectrum van. - Igen, lehet. - Juhú! - Akkor most elsőre 58 dollár lenne és utána küldjük a számlákat. Oké. Modem és router a csomagban, útmutató az installáláshoz. Hazamentünk. Összeraktuk. Kapcsolódik minden eszközöm a routerhez. Nincs adatforgalom. Mi van már megint, nekem miért nem sikerül semmi?! Nézzünk videókat, hogy kell ezt csinálni. Így csináltam mindent. Akkor mi a bánatért nincs internet? Na jó, hívjuk fel őket. - Előfordulhat, hogy a lakást külön kell bekötni hátul egy kis doboznál. Szerda délután menni fog két kolléga megcsinálni, jó lesz? - Nagyon jó lesz! Jöttek is. Tisztára olyan volt, mint a Kábelbarátban. (Mindenkinek ajánljuk azt a filmet, ugye Heni? Bábbálábú!) Két furgonnal jöttek, nagy létrákkal meg minden. Bejöttek-kimentek. Jön még egy kocsi. Hátul a villanyoszlopnál vágják ki a fát. Mi történik most? Nem is értettem, minek ekkora felhajtás. Most minden túlzás, vagy humor nélkül mondom, amit ők mondtak nekem: levágtunk egy nagy faágat és ki kellett cserélnünk a kábelt, mert a mókusok szétrágták. (Idézet a Jessie c. műsorból: Biztos egy kövér gyerek volt. Vagy egy DAGADT mókus. Idézet vége.) Most már jó lesz. El se hittem, de október 28-án végre lett rendes internetem, szuperszélessávú. Spectrum!
Itt pedig beszúrnék egy aranyos kis revelációt, ami sok mindent megmagyarázott a SIM-kártya történetszállal kapcsolatban. Október közepén édesanya közölte az egyik erről a témáról folyó beszélgetésünk során, hogy ja, hát a telefonszámom megvan, csak át lett rakva DOMINO-s SIM-re. Mi? Ilyet lehet? Szóval azt mondod, hogy új SIM-kártyám van a régi számommal, tehát ezért nem működik az, ami itt van most nálam, a jó öreg SIM-em, mert már nincs hozzárendelve semmilyen telefonszám? - Igen. - ÉS EZT CSAK MOST MONDOD?! - De hát én ezt mondtam neked szeptemberben, mikor elmentem megcsináltatni. - Jó, de azt nem rágtad így a számba, hogy ez a kártya már nem él, mert a számom egy másik csiphez van hozzárendelve! Rengeteg kiabálás. Szóval ismételten: technológiai analfabéták. De ez kiváltképp sok mindent megmagyarázott az elmúlt hetek eseményeivel kapcsolatban. (A felesleges távolsági telefonhívásokat a T-mobile-lal édesanya támogatta.)
 |
| három haszontalan telefon és egy okos |
Szóval végre eljutottunk arra a pontra, hogy a telefon is rendben van és van tisztességes vezetékes interneten. Havi 100 dollárért. Plusz adók.
Ám október végén megjött az első AT&T-s telefonszámla. Csak nem tudok megszabadulni ettől a sátánfattya cégtől. 191 dollár. Szeptember 17-ig bezárólag. De ha ez nem lett volna elég...
November.
Beszélgetünk a mentorommal mindenféléről. A főbérlőről. Ugye az ominózus csütörtöki beszélgetés, mikor megtudtam, hogy bejött a lakásba a tudtomon kívül. Hát mondja a mentorom, hogy ezt nem is akarta nekem mondani, de megint kapott egy 200 dolláros számlát az AT&T-től. Távolsági hívások. De hát már két hónapja nem vagyok az ügyfelük!!! Ó, hogy szülnétek egerészölyvet, de komolyan. Na, ki segít nekem rájuk gyújtani az épületet?
HARMADIK FEJEZET
Mindeközben a bank...
Hiába függ össze szorosan a két problémakör, egy idő után szétváltak és szólóvállalkozásba fogtak, hogy keseríthessék az életemet.
Nagyjából akkor vált ketté a két dolog, mikor anya felvilágosított a SIM-kártya rejtelmeivel kapcsolatban. Pedig elhihetitek - és ezen most ne sértődj meg anyuci -, hogy ő még nálam is kevésbé ért a modern technikához. Bontsuk ketté ezt a témakört: mi történt a SIM-reveláció előtt és mi történt utána.
A SIM-reveláció előtt.
A telefonos fejezetekben kicsit katyvaszosan vezettem fel, hogy min mentem keresztül a bankkal kapcsolatban, mert ott főleg azon volt a hangsúly, hogy a hülyegyerek kínjában és kétségbeesésében Amerikából mobilon hívogatta a magyar bankot. Tudom. Ne is mondjátok inkább. És még ráadásul teljesen felesleges is volt, mert semmit nem segítettek rajtam, csak pluszban 2-3 mm növekedést eredményeztek a gyomorfekélyemnek. A képzeletbeli gyomorfekélyemnek. Csak azért emelem ki, hogy képzeletbeli, mert a végén még itten valaki tényleg azt fogja hinni, hogy fekélyem van. MÉG nincs. Ez már kicsit ilyen összeesküvés-elmélet, hogy minden mindennel összefügg és mindennek ugyanaz a katalizátora... de: a magyar telefonom. Szegény kis Huawei. Nem rossz jószág az, csak nem kompatibilis az USA-val.
Ugye ragaszkodtam volna hozzá, hogy a Smartbank rajta legyen az új telefonon is, mert a fene sem fog ezzel szerencsétlenkedni. De az SMS-ek a magyar telefonszámra mennek. Hát ez így nem lesz jó. Mert a magyar SIM itt van velem és teljesen használhatatlan. (Igen, akkor még nem tudtam, hogy azért használhatatlan amiért, és nem ezért, amiért...) Hát akkor írjunk a banknak. Telefonszámcserét akarok 9 hónapra. Hát azt csak személyes adategyeztetéssel lehet. Én értem ezeket a szigorú adatvédelmi szarságokat, igazuk is van. De én most nem tudok odamenni. Hát akkor itt van néhány dokumentum, amit ki kéne tölteni és postán elküldeni. Hát jó. Na de kérem, mi ez a sok papír? Én csak egyetlen egy darab telefonszámot akarok megváltoztatni. Mi köze ehhez a lakcímnek meg a többi hülyeségnek? Na jó telefonáljuk. (És ugye nem felejtjük el, hogy pörög a távolsági hívás...) Szeptember közepén, a sokadig sikertelen telefonálás és tucatnyi ködös e-mail után küldtek még egy pakkot. Abban már a helyi konzul megerősítése is kellett. Na, akkor elkezdtük zaklatni a konzult. Aki a Bahamákon volt. (Itt jegyzem meg, hogy 3 hónap alatt nem sikerült válaszolnia az első és egyetlen e-mailemre, amit még ezelőtt a bankos fiaskó előtt küldtem el neki, mert azt mondták jelezzem neki, hogy itt vagyok, oxigént veszek fel és szén-dioxidot bocsátok ki.) Szóval a konzul elérhetetlen, a bank meg idióta. Egy telefonszámról volt szó. Aztán kisült persze, hogy se a konzulra nincs szükségem... de még a számom megváltoztatására sem...
Az még hagyján, hogy nem megy a Smartbank, de ha nincs Smartbank, nem férek hozzá a bankszámlámhoz sehogy, mert ugye az SMS-kód a magyar telefonszámomra megy, ha OTP-direkten akarok belépni, amúgy meg QR-kóddal működik. Kettőből nulla. És hát ugye arról a telefonról, amin eddig ment az app, véletlenül én magam töröltem le türelmetlen kapkodásaim közepette...
Az a mennyiségű (és feleslegesen megélt) stressz, szorongás és frusztráció, amit kiálltam másfél hónapig emiatt a baromság miatt... Inkább bele sem gondolok.
A SIM-reveláció után.
Nos, mikor leesett az ejtőernyős papírtantusz, megbeszéltük, hogy ezt videócseten villámgyorsan meg kell orvosolni. Még jó, hogy van egy csomó telefon elfekvőben otthon. Szinkronban megcsináltuk anyával a regisztrációt Smartbankon: én regisztráltam, ő mondta a kódokat az SMS-ekből. Micsoda minőségi családi együttlét!
Szóval végre megoldódott ez a hülyeség. Megy az app, hozzáférek a számlámhoz, azóta csak úgy szórom a pénzt. Vígan. Mosolyogva. Néha sírva. Bérleti díjra. És számlákra.
NEGYEDIK FEJEZET
Utalások
Most, hogy végre megnyugodtak a mindenféle internet- és telefonbéli problémák, lehet végre dobálózni a pénzzel. A bankos történetszálhoz hozzátartozik, hogy külső javaslatra nyitottam egy amerikai bankszámlát itt, a szembebankban. 2 órát töltöttünk a bankban. Nem egyszerű külföldiként folyószámlát nyitni... nem is vagyok benne biztos a mai napig, hogy szabadott volna. Nem igazán feleltem meg a vízumom alapján a kritériumoknak, csak a tanárság miatt engedték... Tollal javítottunk bele a szerződésbe. De kedvesek voltak. Ez a lényeg. Szóval lett egy fancy bankkártyám. Csak az volt a baj, hogy a számlán mindig kellett lenni legalább 250 dollárnak, ez az úgynevezett balansz, különben 10 dollár a havi számlavezetési díj. És miért kellett egyáltalán amerikai számla? - Mert ha készpénz kell, akkor mi van? Kicsit drága mulatság lett volna a magyar kártyámmal eljátszani ezt.
De hát ugye mozgatni kell majd komoly összegeket, mert lesznek itten számlák, amiket a mentorom fog nekem kifizetni, nekem pedig valahogy vissza kell adni. Erre lett volna az amerikai számla, hogy neki olcsón tudjak utalni arról. De az én számlámra először valahogy rá tudni pakolni a dellát... Megintcsak külső tanácsra bepróbálkoztam a Transferwise-zal. Hát bocsánat, de én ehhez túl buta vagyok. Sokszoros próbálkozás és tutor-videók áttanulmányozása után sem tudtam, hogy kell ezt a dolgot használni. Ennyit erről. Találjunk valami jobb megoldást.
Beparáztattak, hogy a saját magyar bankomon keresztül utalni külföldi számlára irgalmatlanul drága lenne. Hohó, de tudok én elég gyanakvó lenni és nem nyugszom bele egykönnyen dolgokba, ezért inkább megkérdeztem az általam ismert legkompetensebb embert: Gyöngyit. Közgazdász. Bankban dolgozik. A kedvesem nővére. Nála megbízhatóbb forrást nehéz lett volna találni. (Mondjuk ő már azon is meglepődött, hogy egyáltalán nyithattam számlát. Hát ez már jelent valamit...) Középárfolyamon számolnak a bankok deviza utalás során. Oké, fair enough. Na de mégis, ha meg tudom úszni a lehető legolcsóbban, akkor már inkább... Egy kedves magyar lány, aki 7 éve dolgozik itt kint kutatóorvosként, a Western Uniont ajánlotta. Gyorsan regisztráltam is. Csakhogy az amerikai oldalra. Tehát a rendszer meggyőződése az volt, hogy amerikai vagyok, amerikai folyószámlával. Kiderült, hogy van magyar site. Tipikus Barbi. Megpróbáltam regisztrálni. Azt mondja már van profilom, lépjek be. Megpróbáltam belépni. Átdobott az amerikai site-ra. Akkor állítsuk át a lokációt, hogy tudja kivel van dolga. Átállítom Magyarországra. Erre átdob a magyar site-ra, kijelentkezett állapotban. Értitek, ugye? Egy ördögi kör. A saját farkát kergető kutya. Önnön farkába harapó kígyó. Olyan, mint az adósságspirál... Hát akkor töröljük a profilt. Hosszas kutatás után kisült, hogy azt csak ők tudják megtenni, szóval szólni kell nekik. E-mail címet nem találtam. Ez még akkortájt történt, mikor rendes internetem nem volt, hanem a hotspottal gyötrődtem, így az élő csetes segítségkérés szóba sem jöhetett. Hívjuk őket telefonon, egye fene, megoldom. Egy hangot nem értettem abból, amit a service desk-es srác mondott, megköszöntem és letettem a telefont ijedtemben és megalázottságomban. Utálom a telefonhívásokat. Amint meglett az internet, nekiestem újra. Előkukáztam a magyar support e-mail címét. A mai napig nem tudom honnan és hogy. Írtam nekik magyarul. Visszaírtak angolul. Elnézést, de az angol a preferált nyelv, ha megírod a bajom angolul, nagyon szívesen segítünk neked. Leírtam. Deaktiváltak. Hurrá. Regisztráltam a magyar site-ra. De addigra, mire ezt sikerült elérni, már egyszer a bankon keresztül elintéztem egy deviza átutalást a mentoromnak, mert nem akartam várni, mert hát mégis csak nagy összegekről volt szó, amivel tartoztam neki. Küldtem neki 900 dollárt. 875-öt kapott meg belőle. Mi? Jah, hogy a kezelési költség az amerikai bankjánál 25 dollár? Hát jó. Akkor mégis csak próbálkozzunk a Western Unionnal. Próbáltam utalni, de a fenének nem akart sikerülni, mert a fogadást nem lehetett átállítani készpénzről közvetlen folyószámlára. Hát akkor szüljetek ti is egerészölyvet!
Szóval maradtunk a OTP-nél és a devizáskodásnál. Működik. Nem rettenetes az utalás költsége. Korrekt a valutaváltás. A francnak kellenek ezzel a luxus-appok. Így fogjuk csinálni, mert így megbízható. És nem sokkal drágább, mint ezekkel a flinces-flancos egyéb verziókkal.
Közbevetném, hogy az amerikai számlát hamar meg is szüntettük, mert minek legyen? Ismét köszönet Gyöngyinek a tanácsaiért!
 |
| már csak a Saints meccseken használom, hátha nyerek... |
ÖTÖDIK FEJEZET
Ami azóta történt
Az utolsó fejezet jogán elmesélem az elmúlt héten történt kis apróságokat.
A telefonról annyit, hogy ez az első hónap, hogy vártam volna, hogy számla jöjjön a postafiókomba. De csak nem akart jönni, pedig 24-én kellett volna lejárnia az előfizetésemnek. Helyette múlt hét pénteken jött egy SMS a T-mobile-tól, amit nem igazán értettem, ezért megpróbáltam bejelentkezni a fiókomba. De nem engedett be. Megmutattam Tominak. Azt mondta, ez azt jelenti, hogy feltörték a fiókomat. Szuper. Ezek az amerikaiak semmit nem tudnak az adatvédelemről... Már csak ez hiányzott. Na jó, mivel a telefonhívások csípőből taszítanak, úgy döntöttünk, visszamegyünk Covingtonba. Legalább röhögnek a dolgozók is egy jót, hogy már megint jövök.
Hétfőn (azaz tegnap) terveztünk menni. Aznap reggel kaptam egy SMS-t a T-mobile-tól, hogy felfüggesztették a szolgáltatást, mert nem fizettem. Na jó, gyerekek... ne szórakozzunk már. Bementünk, már az ajtó kinyitásakor röhögtünk mind. Elmeséltem, mi történt. (Most nem töltöttünk ott olyan sok időt!) Választhatsz: vagy bejössz havonta 1x kifizetni a számlát, vagy megadod a számlaszámod és automatikusan levesszük havonta az előfizetés összegét. Na ez az, amit nem akartam. Inkább bemegyek havi 1x és nevetünk egy jót a srácokkal. Felhívták nekem a service desk-et is, hogy mi a manó van ezzel a fiókfeltöréssel. Közölték, hogy semmi baj nincsen már, volt egy hack friday. Értitek... hack friday. Én eddig csak a black fajtáról hallottam... Nekik is tetszett ez a poén. Sírtunk. Szóval a nevemen és a lakcímemen kívül sokat nem tudott meg rólam a hecker, így aztán nincsen gond, minden a régiben. (Nem én voltam az egyetlen, aki így járt azon a pénteken, azt mondták.) Hallottátok a koppanást odaát? Most dobtam le egy követ itt.
Ugyanezen a napon: bank. A második deviza utalást csináltam meg ugye a mentoromnak. Most direkt 25 dollárral többet küldtem, hogy ne az ő pénzéből vonják már le. 825 dollárt küldtem. 773-at kapott meg. Legalább is ő úgy hitte, hogy 52 dollárt számoltak fel ezúttal. Mert a számlakivonata nem elég egyértelműen listázta ki ezt a tranzakciót... Na jó, menjünk be a bankba és tegyünk pontot a dolog végére most már. Elmagyarázták, hogy én gondoltam jól. Csak 25 dollárt vettek le megint. Minden rendben. 798 dollárt kapott. (Igazából most már fáraszt engem is, hogy leírjam ezt a történetet, legyen elég annyi, hogy rendben van az utalás, én annyival többet utalok, mint amennyi a mentorom bankjának kezelési költsége és így mindenki boldog. De miért így kell ezt? Na ezt még elárulom: az OTP-s devizautalásnál ki lehet választani, hogy ki viselje a tranzakció során esetlegesen felmerülő egyéb költségeket. Én ezt a kedvezményezettre állítottam, vagyis a mentoromtól vonják le. Tehát abból az összegből, amit amúgy én teljes egészében neki szánok. Ennyi.) Hallottátok a második koppanást? Gondolom magyaráznom sem kell.
EPILÓGUS
Szóval mi a tanulsága ennek a hosszú és (még olvasni és megírni is) fárasztó történetnek?
1. mielőtt rápörögnétek mások tanácsaira, hallgassatok meg annyit, amennyit csak tudtok, lehetőleg a legkompetensebb emberekét
2. csekkoljátok le, hogy az otthon jól megszokott dolgok megtalálhatóak-e a célországban, mint pl. egy mobilszolgáltató
3. ne higgyetek el mindent
4. nem olyan rossz dolog a saját intuícióinkra hallgatni
5. ebben a modern, internacionális világban nem feltétlen lehetetlen a legkézenfekvőbb megoldás
6. ne írjatok a blogbejegyzésetek végére eufemisztikus tanácsokat... nehéz rajtuk mit megfogadni
Szóval (ez a rossz szokás most már megmarad) én a saját felkészületlenségem miatt 3 hónapon keresztül kínlódtam olyan dolgok miatt, amik pofonegyszerűek lettek volna, ha a megfelelő emberekhez megyek időben. De semmi baj. Így 3 hónap után végre úgy néz ki, hogy minden egyfajta normális kerékvágásba került.
Már csak a Spectrum számlát várom...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése