best of issues 2. - a mindennapi kenyér

Micsoda pánik és szorongás dolgozott bennem, hogy tönkre fog menni az emésztőrendszerem ezen a helyen... merthogy az amerikaiak csak szemetet és műkaját esznek. Ebben felette igen tévedtem!

Mielőtt idekerültem kérdezősködtem - mert hát a magam kis fantomjai is sutyorogtak, hogy a kaja gond lesz és nem a lisztérzékenység miatt -, hogy mire számítsak majd. A mentorom megnyugtatott, hogy biztos találunk majd GM kajákat - emiatt igazából nem is féltem. A minőség. Az volt a nagy kérdés.

Drága kis szerelmem, Tamás, megjárta már az Álmot (mármint az USA-t), csakhogy ő az európaibb felén volt. Északon. Röhejes, hogy pont ott volt apokaliptikus a kaja... vagyis amit az ő testében okozott, az volt az apokalipszis. Szegényem Amerikától nem csak jó élményeket, de egy jó kis refluxot is kapott szuvenírként, amivel azóta is gyötrődik. Savlekötő jobb híján. (Én refluxot 10 évvel ezelőtt kaptam ajándékba, elvileg eltűnésig gyógyerezték... én ebben mondjuk nem vagyok ilyen biztos.) Köztudott lenne vajon, hogy az amcsik szemetet és génmanipulált vackokat tolnak magukba? De akkor miért élnek 90 évet és néznek ki 20 évvel fiatalabbnak? Valami gyanús. Bebi, a kedves és angyalhangú KCSP-s lány pedig azt mondta, hogy előfordult, hogy egy hétig boron és fagyin élt. Chicagóban. Kemény kislány! Szóval egyik pánikból a másikba - vagy ahogy a szakállas-legyes vicc tartja: kétshake-be is - estem. No de kérem alássan, itt az USA nem akármelyik részéről van szó, hanem Louisiana államról. A jó kaja és a jazz hazájáról. Ezek az emberek azért élnek, hogy egyenek. De tényleg. Ez most már saját tapasztalat, csak mondom. (Pont ma hangzott el a fogadott amerikai nagybácsim szájából, hogy az itteniek egy jó kiadós vacsora után összeülve vajon mi másról beszélgetnének, mint a következő étkezésről?!)

Szóval a szorongás kezdett elszállni és fantörpikusabbnál fantörpikusabb mexikói, francia és kreol kaják kezdtek el táncolni a szemeim előtt, mint a mesékben, mikor valaki már annyira éhezik, hogy kaját halluzik mindenhova.

Az első bevásárlás-élményem zseniális volt. A faluban, ahol lakom 1-2 kisebb Penny-jellegű és -méretű bolt található és 3x annyira fel van szerelve GM cuccokkal. Az érzés, mikor nem kell elmenned egy gigamarketbe, vagy egy speckó allergiaboltba, hogy GM spagettit vegyél... megfizethetetlen? Hát amúgy nem, mert teljesen korrekt áron adják! Jó, a kenyér az borsos áron van, ha flancolni akarsz (8 dollár fél kiló), de nem igazán ver a földhöz, mert közel 10 év alatt hozzászoktam már az ilyen termékek áraihoz. És meglátásom szerint egyre javul a helyzet. Csak lassan. 10 évente észreveszel némi változást. Alig várom, hogy lássam milyenek lesznek az árak még 10 év múlva. Mindig távlatból tűnnek fel az ilyenek. Akármilyen szupermarketbe keveredtem be eddig, mindenhol térdre hullva, hisztérikus sírások közepette adtam hálát, hogy ezek meg tudnak etetni engem itt a mocsár kellős közepén. Már hogy a viharba ne tudnának, ez a kukorica országa! (Ez rasszista volt?) A kukorica gyermekei című filmet is inkább erről kellett volna forgatni, nem belezésről...

Szóval így néz ki jelenleg a konyhaszekrényem (aka. a spájz):

Tehát ideát is tök normális, hogy GM palacsintaporom, GM müzlijeim, GM granolám és GM mindenem is van. Szóval bevásárlás szempontjából nem panaszkodhatom egyáltalán.

Szupermókás, hogy itt miket talál az ember a nagyobb marketekben. Sajnos masszív M&Ms-függőségben szenvedek és ez a hely számomra minden, csak nem a rehab ilyen szempontból: mogyorós, mogyoróvajas, kávés, karamellás, étcsokis, mandulás... nincs olyan íz, amit elképzelnél és ne lenne. Már-már nevetséges és én imádom. A másik személyes kedvencem, az a Nesquik epres tejitalpor. Na már most aki kicsit is ismer, az tudja, hogy az epres tej és a vaníliás tej nekem... hogy is mondjam... édeni. Sz*rok a cukortartalomra. Diabétesz rulez! És aki kicsit is ismer, tudja, hogy az Agymenők nekem... beteges rajongás. Szóval kombináljuk a kettőt: Sheldon+epres tej = Barbi+epres tej. Szimpla és alap matek. Sheldon óta tudjuk, hogy az epres tej sokkal finomabb, ha szirupból készítik, de a poralapút akkor is jobban szeretjük. Íme hát a személyes Sheldon-cosplayem:

 

Nincs ennél jobb. (Az, hogy egyszer felforraltam a tejet, mert romlani készült és az cserébe kifutott a fűtőszálas tűzhely alá és félig sikeres kimosás után konstans savanyú és égett szag terjeng a konyhában, már mellékes, az epres tejnél akkor sincs jobb!)

Nyilván már megvannak 2 hónap után a kedvenc és bejáratott boltok, ahova szívesebben járok (Trader's Joe, Target) és ahol tudom, hogy mindent is kapok, amit szeretek és szeretnék és még GM is. Fergeteges. Azért otthon is nem egyszer történik meg, hogy hazaérve nyugtázom, hogy a csomagoláson ott van, hogy GM, hiába nem láttam, csak az összetevők alapján vásároltam meg az adott terméket... ez itt is megesett már nem egyszer. Főleg felvágottakkal fordult elő. Amit löncshúsnak csúfolnak. Borzalom. A jó kis hústerméket lelöncsözni. Micsoda sértés. Meg sertés. Pedig csak lunchmeat.

A sajtok... na igen, ez fájó pont. Nehéz erről beszélni, ezért rácisszentek gyorsan egy kis epres tejre, mert anélkül nem megy az írás... Főleg nehéz, ha a kedvesed holland szakos volt és a sajt szent fogalom a családban ennek okán. Szóval tisztességes sajtot a büdös életben nem fog itt találni az ember. (Haha, igen, büdös, az évszázad poénja.) Nagyjából konvergál a fogalomhoz 1-2 termék itt. Egész korrekt Swiss név alatt futó sajtot és Gauda-t már találtam, de ez akkor sem Európa. Nem úgy és nem attól büdösek a sajtok, mint otthon. Az az utánozhatatlan bűzölgés... Elmorzsol az ember egy könnycseppet, ha rágondol. De különben nem vészes. Mindent is eszem, amit amúgy otthon ennék, szóval pofa alapállásban.

Foglalkozzunk végre a főétkezésekkel is. Azon túl, hogy nekik a dinner az az ebéd, a supper az meg a vacsora, vannak itt más érdekességek is. (Amúgy tiszta Skandinávia ez a fogalmi zavar - aki skandis, kezet a szívre, mert ti értitek!)

Talán már esett szó arról, hogy milyen szinten királyi helyzetem van itt. Az első pillanattól kezdve úgy hordanak el kajálni az itteniek és fizetik, hogy a tömöm a képem, mintha kötelező lenne. Imádnivalóak. Van tapasztalatom étteremláncokkal is (Applebee's, Chili's, Olive Garden, Cracker Barrel - ez utóbbi igazából zseniális szerintem) és fullosabb éttermekkel is. (Hála égnek, igazi gyorsétteremben még nem voltam - se McDonald's, se Burger King, se KFC!)

Szóval a déli kaja amúgy is messze földön híres, mert itt fejelnek össze a legjobb kultúrák, ha kajálásról van szó: kreolok, mexikóiak, franciák stb. Minden nemzet konyhája megvan itt, nyilván mondani sem kell és már-már közhely leírni, de mondom! Mondjuk az állam keleti felén a cajun kaját tartják trének, a nyugati felén meg a kreolt. (Nagyon egyszerű, hogy miért: azért mert Kelet-Louisianában kreolok vannak, Nyugat-Louisianában meg franciák, vagyis cajunök.) Nekem mindegy, én bírom mindkettőt.

Találni a környéken igazi gyöngyszem-éttermeket: kubai éttermet, igazó jó tacozós helyet, brazil steakházat vagy épp olyan éttermet, ami 5 különbözőből tevődik össze egy fedél alatt és 5 különböző konyhával rendelkezik. Ez utóbbi van Hammondban is, ahol az inkább ismertebb konyhákat találja meg az ember, mint japán, olasz, francia. És van egy hasonló New Orleansba, épp az elmúlt vasárnap fordultunk meg itt brunch céljából. Ami ezt a helyet zseniálisabbá teszi az az, hogy itt extrább konyhákat próbálhat ki az ember: egyiptomi, haiti stb. Életem egyik legjobb omlettejét ettem ott. Rossz környék, zseniális étterem - Jenna mondta.

Érdekes, hogy az Oktoberfestnek mekkora kultúrája van errefelé és állítólag az egész országban. Minden második hétvégén valahol Oktoberfest van. New Orleansban állati jó wurstokat kaptunk (mind GM volt és ki is volt írva!) és az abszolút nagyágyú, az Manchacban van, a Middendorf's. A helyet egy német bácsi üzemelteti, aki a saját családi receptjeiből dolgozik, amiket még a Vaterlandból hozott magával és minden ősszel egy 6 hetes Oktoberfest keretén belül lehet német kajákat kapni. Ezen túl a rendes menü tele van helyi sajátosságokkal persze. Nagyon cuki a bácsi, egész este járkál körbe-körbe a harmonikájával és német nótákat tol. Gyerekek meg vonatoznak a nyomában. Halál cuki látvány. A kaják pedig fergetegesen jók, és nem csak a németek. A harcsa és a rák itt lent délen olyan, mint nálunk otthon a csirke vagy a sertés. Basic. Szóval a helyet az teszi még ennél is zseniálisabbá, hogy egy GM-mennyország. Minden panírozva van szinte. Ez az információ önmagában inkább pokollá tenné a helyet, csakhogy ők mindent kukoricalapú termékekkel rántanak ki. Mondom: GM-éden!

Áh, ha már a fotón szerepel... Donna! Az én drága amerikai mamim! Szóval ez a család a tenyerén hordoz, haláli aranyosak, sima halandó emberek, mint bárki más, de természetfeletti módon odaadóak velem szemben. (Jaj, ezt olyan szépen fogalmaztam meg, hogy mindjárt én is meghatódok...) Szóval az apuci, Doug, egy szakács-cukrász zseni. Azon túl, hogy minden második nap elvisz kávézni irgalmatlan korán, minden mi jót ad nekem (meg nyilván a családjának is). Az idei szülinapi tortámat is ő csinálta például. Meg folyamatosan jobbnál jobb vacsorákat és sütiket készít. Nincsenek szavak.

Itt egy kép a csupacsoki tortáról és a szomorú fejemről, vagyis a szokásos, éves szülinapi fotóm:

Mindig nagyon ügyel, hogy teljesen gluténmentes legyen a kajám. Sosem ismerné be, de nála törődőbb ember aligha akad.

Mielőtt kijöttem ide, rettegtem, hogy vagy teljesen el fogok csontosodni, vagy jógalabda-méretűre fogok dagadni... most inkább az utóbbi felé tendálok, annyira jól vagyok itten tartva. Hízott liba. Meglátjuk mi lesz ebből, még csak 2 hónap telt el és nincs szobamérlegem...